Nem hozott semmit a hétfő, és a kedd sem, szerda sem... A párom ismét küzdött egy sort az ügyfélszolgálattal, végül új jegyet kaptam új kártyával, új időponttól, ami végre ide is ért, és működött is. A jegyek árát megígérték hogy visszafizetik, de hát nagyon lassan halad a dolog. Elküldtem az e-mailes ügyfélszolgálatnak, 5 nap múlva jött válasz hogy továbbküldték az ügyemet. Úgyhogy továbbra is csak várok.
Huhh, hát egy rohanás volt az elmúlt időszak. Péntek hajnalban egy üzleti reggeli, aztán rohantam haza elvégezni az utolsó simításokat, majd ki a reptérre a barátnőm elé. Ilyen szerintem az igazi barátság. Nem sokat beszélgettünk online, de ugyanott/ugyanúgy folytattuk, ahol két éve abbamaradt. Még az sem tűnt szürreálisnak, hogy egy tök másik országban :) Jól bebarangoltuk a környéket. Az egyik reggel váratlanul elkapott minket egy nagy hullám, egész nap vizes cipőben mászkáltunk. Másnap a Thorpe Parkba mentünk (vidámpark), ott is beázott a cipőnk :D Na az egy élmény volt! Főleg nekem, aki még egy repülőszimulátortól is képes hányni :D Nagyon izgultam hogy hogy fogom bírni a vadabbnál vadabb hullámvasútakat. Huhh, hát kemény volt! Azt hiszem, ott az embernek nincs lélekjelenléte rosszul lenni vagy bepisilni (hiába kell nagyon). Én úgy éreztem mint aki az életéért küzd :D Azaz pont hogy rettentően tehetetlen voltam, repített a gép jobbra-balra, fel-le, fejjel lefelé, minden féle erők hatottak a testünkre... Volt amelyik 130km/h-al ment :o én mindig a zuhanás részét tudtam a legjobban élvezni. A többiről pedig a fotók árulkodtak, amit mindig készítettek rólunk. Az enyém: összeszorított szemek és ajkak, épp hogy nem halálfélelemmel az arcomon :D Nem mondom hogy élveztem és újra bevállalnám, de büszke vagyok rá hogy megcsináltam :D Ezek után egy sötét teremben lévő hullámvasúthoz mentünk. Kérdeztem a fiúkat, hogy ez milyen, mert ők már voltak itt. Azt mondták, ez egy kis gentle (finom, nyugodt, óvatos) hullámvasút, lézerfényekkel a sötétben. Erre is számítottunk. Befutottak a kis gyerek méretű kocsik, rendesen be sem lehetett csatolni magunkat, csak egy kart hajtottak az ölünkbe, majd hirtelen elkezdett az egész őrülten száguldozni, meredeken kanyarogni. Nem ezt vártuk! Azt sem tudtam hol kapaszkodjak, mert az a kar az ölemben nem sok mindent tart, ha kirepülök egy kanyarban. Persze nem repültünk ki, de komolyan mondom, ezen féltem a legjobban :D Gentle... persze... :D Volt egy, ami simán fentről leejt. Azt mindenképp ki akartam próbálni (ez tetszett a legjobban az őrültebbek közül). Én azt hittem hogy simán bungee jumping-olnék, kiugranék egy repülőből... de hát ilyenkor azért sokszor végiggondolja az ember hogy tényleg kell-e ez neki :) - nem futamodtam meg. Ott csak 3 másodperc volt a zuhanás, székben ülve, volt mibe kapaszkodni (bár nem segít :D) Ekkor jöttem rá, hogy el nem tudom képzelni, milyen érzés lehet tényleg zuhanni. Na majd egyszer talán azt is kipróbálom :) A szellemvonat egy érdekes élmény volt. A hologram nagyon élethű volt. A virtuális valóság képminősége nem volt elég jó hozzá, de azt leszámítva jól meg volt csinálva. Viszont hogy a kis tizenévesz számítógépes játékokon felnőtt fiúk hogy be voltak szarva... nem tudtam elhinni hogy valaki tényleg ennyire pánikol :D Hangosan kiabálva, hogy "jajj, meg fogunk halni!" Egyszerűen hangosan kitört belőlem a hangos röhögés, és még kint sem tudtam abbahagyni :D A vizes pályák nagyon tetszettek. Volt egy ami hatalmasat csobbant. Bár vittem váltóruhát, azért annyira vizes nem akartam már lenni (második napja vizes cipőben). A tapasztaltabbak eleve esőkabátban mentek fel.
Magyarországra indulás előtt kezdtem még szétszórtabb lenni. Nem szoktam, csak ha valamiért nagyon feszült/szorongó vagyok. El is hagytam egy érvényes vonatjegyet, vehettem aztán újat... Majd a vonaton jöttem rá, hogy otthon felejtettem az angol (egyetlen okos)telefonomat. Annyira nem tűnik vészesnek, a magyar a magyar számokkal nálam volt, szerencsére a sűrű időbeosztásom is meg volt papíron. Viszont úgy terveztem, hogy a repülőn elintézek pár fontos teendőt az interneten, illetve később esett csak le, hogy én pénzt sem nagyon szoktam tartani a számlámon, csak kb. 100 fontot, mindig annyit teszek rá (a telefonom segítségével), amennyi kell. A párommal sem tudtam könnyen felvenni a kapcsolatot, mert csak a régi telefonszáma volt meg. A barátnőm kedvesen kölcsönadta a telefonját, hogy arról tudok intézkedni. Próbáltam belépni az e-mail fiókomba. "Új készülékről jelentkezett be, válasszon az alábbi opciókból biztonsági okokból, hogy tudjuk, tényleg ön az: 1) sms a telefonszámodra egy kóddal 2) telefonhívás a telefonszámodra 3) másodlagos e-mail címbe bejelentkezés - ami szintén ennél a szolgáltatónál van, szóval az sem engedne be csak úgy. Esélytelen... nincs telefon, nincs e-mail :) A facebook nem szöszölt ennyit, viszont nagyon szereti megjegyezni (az adott eszközön a belépési adatokat, amit aztán sehogy nem tudtam törölni. Áh, mondom, gépről nem lesz gond, bejelentkezek a böngészőbe - majd a végén ki, úgyis az tudja a jelszavaimat, én nem, és még a banki ügyeket is tudom intézni. Itt már az e-mail is könnyebben beengedett. Ugyanezt megcsináltam az öcsém gépéről is, de valamiért kijelentkezés után mégis emlékezett az összes belépési adatomra :o Ennyit a fene nagy biztonságról. Itthon jelszócserékkel indítottam. Legközelebb inkább viszek telefont :P
Amúgy nagyon jól sikerült a Magyarországi utam, mindent sikerült elintézni, minden flottul ment. A családot is jó volt újra látni, volt alkalmam elmenni a Jóban Rosszban forgatásra (az egyetlen sorozat amit nézek), nagyon nagy élmény volt. Viszont beárnyékolta a kedvem, hogy a párom néhány hét múlva dél-Amerikába megy egy felfedező körútra, 3 hónapra. Ha ezt tudtuk volna korábban, akkor nem most mentem volna haza mikor még ezt a kis időt vele tölthettem volna. Így a végén már nagyon jöhetnékem volt haza, főleg hogy rendesen kommunikálni sem tudtunk. Ő amúgy egy magyar EB-s focimezt kért ajándékba. Eddig is mindig mondtuk neki, hogy ő már félig magyar, úgy látszik kezdi tényleg úgy gondolni :)
Érzelmileg kicsit megvisel amúgy ez engem, hogy ilyen sok időre elmegy, nem veszélytelen helyekre, és még kommunikálni sem sokat fogunk tudni. Nagyon mély a kapcsolatunk, nagy szabadságot is adunk egymásnak (nem nyitott kapcsolat!), sokan nem is értették miért engedtem el. Ez hosszú történet, de én is nagyon igénylem, hogy ne akarjon senki kontrollálni, úgyhogy mikor jött a lehetőség hogy egy régi nagy álma teljesüljön, eszem ágában sem volt visszatartani. Pedig tudtam hogy nekem nehéz lesz. Próbálom elterelni a gondolataimat, hasznosan lekötni magam, de már most sem egyszerű. (Na ilyenkor sem előny hogy egy helyen dolgozunk - illetve dolgoztunk, csak remélem hogy mikor visszajön, a céghez is vissza tud jönni. Nem szeretném ha a kollégák sokszor felhoznák a témát. Ma is feljött mikor nem számítottam rá, pont a búcsú témája, hát nem sok kellett hozzá hogy kipottyanjanak a könnyeim.) Remélem legalább akkor már a fogyásban segíteni fog ez a feszültség :) De egy ideig kicsit biztosan szét leszek csúszva, szét fogom aggódni magam. Úgyhogy egy komoly műtétet is bevállaltam decemberre, hogy még jobban lefoglaljam magam. És szüntelenül imádkozok, hogy olyan legyen a hazajövetelének napja, mint amikor én jöttem vissza Magyarországról. Kemény mondat, de tényleg van benne valami: készülj fel a legrosszabbra, de reméld a legjobbat.