28
szeptember
Felkészülés

Egyik nap erős szédüléssel ébredtem, így itthon maradtam. Egyszer csak zajokra lettem figyelmes a bejáratnál. Közelebb mentem hallgatózni, egy férfi és egy nő jött, illetve csak őket hallottam beszlégetni. A férfi meglepődött hogy az ajtón túl két lakás van. Bementek a szomszéd lakásába, végigjárták, egy ideig az emeleten voltak, majd elmentek. Próbáltam kivenni hogy mi is történik, hivatalos látogatásnak tűnt, aztán hallottam egy nagyon halk harmadik hangot is. Kinéztem az ablakon, a szomszéd (a késelő) is velük volt. A két ember elköszönt, a szomszéd viszont visszament a lakásba, nem sokkal később meg elment valamerre. Elvitte az összes neki félretett levelet, amit pedig időközben nekünk hozott a postás azt féretette nekünk. Az elektromosságot azóta sem töltötte, fel, illetve ismét gyűlnek a levelek neki, de úgy látszik azóta nem járt erre. Azóta időnként látogatói is vannak, illetve csak lennének. Kíváncsi vagyok mi a helyzet vele, bár magamtól biztosan nem fogom keresni a társaságát.
Zsuzsa kommentjére reagálva: itt még nyáron se nagyon van 20 fok nem hogy télen :D A munkahelyen is örülök ha a 20 fokot legalább eléri a légkondi. Én azért ha senki nem látja így is feljebb nyomom időnként, aztán néha az egy fok különbséget is megérzik és már mennek is lejjebb állítani. Itthon most 17 fok körül van. Hozzá is szoktunk igazából. Pulcsi, takaró, illetve "laptopfűtés". Teljesen kellemes tud lenni. A szigetelés nagy részén már túl vagyunk, nagyon kíváncsi vagyok mennyit fog segíteni. Az albakra hőre zsugorodó fólia került. A hálószobában egy kiálló csavar miatt csak úgy lehetett megoldani, hogy az ablak keretre került a ragasztócsík, és rá merőlegesen van a fólia. Először szerintem túl feszesre sikerült a fólia, mert pár óra múlva egy része elengedte, illetve mikor megpróbáltam visszarakni már szinte el sem érte a fólia ragasztós része a keretet, majd éjjel egy nagyobb részen lejött. Viszont így is sokat segített. Reggelre mindig teljesen vizesek szoktak lenni az ablakok, sokszor annyira hogy csöpög le a víz. Most nem vizesedett be. Azóta újra rajtam, remélem ez most már így is marad.
Nézegettem azért közben lakásokat. Aztán találtam is egyet. Pont ott ahol szeretnénk, egy nagyon szép lakás, jó ügynökségtől (ami ritka). Viszont bútorozott volt. Tavaly mikor annyira jól jött volna mert semmink nem volt, egy darab bútorozott sem volt (mondjuk ritka is nagyon az errefelé). Komolyan úgy érzem néha hogy direkt szivat az élet, vagy csak a szívem fájdítja. De tudtam hogy mire meg tudnánk nézni biztosan el fog kelni, mert (a képek és a leírás alapján) egy álomlakás. Így is lett. Sebaj, most már kíváncsiságból is maradni akarok, érdekel hogy mennyit is ér ez a fajta szigetelés.

6
szeptember
Harc a láthatatlannal

Arra gondoltam, hogy most már tudom milyen ebben a lakásban a tél alapállapotban (9-15 Celsius magas fűtésszámla mellett), hogy idén felkészülök a télre, amennyire csak lehet egy bérelt lakásban. Leszigetelem a bejárati ajtókat, szigetelő csíkokat és fóliát fogok tenni az ablakokra, habár így nem lesznek nyithatóak addig míg a fólia fenn van. Nem tudom ez mennyire jó dolog... Mondjuk ha más nem, a konyhán vagy a bejáraton át tudok szellőztetni. Kicsit jobban utánajártam, elvileg így a hő is jobban benn fog maradni és a párásodást is elkerülhetjük. Tavaly nagyon sokszor arra keltünk éjszaka hogy csöpög a víz, hiába tettük tele a párkányt textillel és páracsapdákkal és törölgettük le minden este/reggel. Komolyabb páratartalom csökkentő gépbe is be kell ruháznom, mert már most 90% a páratartalom, és még csak esős idő illetve annyira hideg sincs. Reggelente nedvesek a ruháim amit kikészítek magamnak... Illetve a penész. Ami szintén nem látható helyen jelenik meg. Szépek a falak, szép minden, viszont a szekrényemben, fiókjaimban szeretnek betelepedni. Hiába kezeltem le nemrég is penészellenes szerrel, szárítottam a napon napokig, nagyon hamar visszatértek a kis zöld mocskok. Szerintem a kisebb egészségügyi problémáink jórésze is erre vezethető vissza. A másik visszatérő probléma a szárazélelmiszerbe beköltöző minibogarak. Rendszeresen kimososom és fertőtlenítem a szekrényeket, a száraz ételeim 90%-át ki kellett dobnom már miattuk, mútlkor felcseréltem a tisztítószeres és a szárazélelmiszeres szekrényt (mert a tisztítószeresben nem volt egy darab sem), de valahonnan mindig visszaköltöznek. Kedvencük a búzadara, liszt, fűszerek, magvak... Sokszor annyira picik hogy alig lehet látni őket. Vettem most egy rakat speciális légmentesen záró tárolót, remélem ezek valahogy kívül tarták majd őket. Azért mégsem tarthatok minden szárazételt a nappaliban :) Nekem, aki szeret sütni, magam csinálni az ételeket hogy minél egészségesebbek legyenek, különösen nagy szívfájdalom ez. Illetve a másik, hogy ezek mind olyan problémák, amik sosem vettek körül, nem tudom mi lenne a leghatékonyabb megoldás. Sebaj, ebből is tanulok, és most egy fokkal keményebb harcot fogok űznia  láthatatlannal.