Zsuzsi kérdésére válaszolva: A kilépő munkatársak miért mennek el? Még tavaly év végén kezdődött egy pánikhullám, mikor nehezebb helyzetbe került a cég (kevesebb volt átmenetileg a megrendelés). Igaz végül ez a gyakorlatban nem nagyon értintette a munkásokat, mégis teljesen bepánikoltak. A páromtól is nagyon sokszor hallottam, hogy el kell gyorsan hagynunk a süllyedő hajót míg nem késő, mert mindketten az utcára fogunk kerülni. Én nem is láttam, hála Istennek nem is jött be, de nem lepne meg ha év végén megint kevesebb lenne a megrendelés. Ez már csak így megy. Azért a cég egynegyede régebb óta van ott mint én, igaz a legtöbbjük vezető pozícióban. A gyártási részleg alig egy év alatt teljesen lecserélődött. Volt aki a jobb fizetésért ment, de pont most hallottam az egyik volt kollégától hogy nem olyan boldog az új helyen mint várta. Ott percre pontosan el kell számolniuk a munka/szünet idejükkel, nálunk ez elég lazán van véve. Több hasonló cég van a környéken, igazából partnercégek is. A szakemberek kb. 90%-a ott kezdte, sőt, a cégvezető is, ők nagy tapasztalattal jöttek át. A gyakornokok nyilván most tanulnak be mindent, aztán mondjuk én meg a párom más szakterületről tévedtünk ide, de folyamatos képzésben van részünk.
Amúgy jó fejek az új kollégák is :) Van egy srác, aki mindig vesz egy rakat csokit, sütit, mert "x db csak egy font volt, nem lehetett otthagyni". De aztán nem akar ő egyedül ennyi édességet enni - habár nem látszik rajta, ezért folyton elosztogatja nekünk. De már előre nevetünk mikor három különböző zacskót húz elő reggel :D
Pont arról beszélgettünk a kollégákkal hogy nekem még sosem kellett bemennem szombaton, öt percre rá meg is kértek :D Mindig akkor, mikor a legszebb nyári idő van, és csak aznap. Sebaj :) Próbálom minél jobban kihasználni a szabadidőmet. Én nem tudom hogy bírnak pl. túrázni menni egy fél napos műszak után, hogy van annyi mindenre energiájuk belevetni magukat valami aktív hobbiba, kicsit irigylem is őket. Mi eléggé ki vagyunk facsarva, de azért hála Istennek jó kis hétvégéink voltak. Tengerparti sütögetés, meglátogattunk egy itteni 1849-es hajóroncsot ami még mindig a tengerfenéken van, és csak nagyon ritkán, nagyfokú apálynál látszik csak ki, cirkusz látogatás - ami sokkal jobb volt mint vártam, egy kellemes 9km-es séta, vendégek... jövő hétre egy különlegesebb kirándulásra készülünk :) Jól jönne mondjuk egy igazi nyaralás is, de az még várat magára. Azért itt is vannak lélegzetelállító dolgok, nemrég ismét egy különleges jelenségnek lehettem a szemtanúja, mikor a tenger és az ég egybeolvad.
Ismét nálunk töltött pár hetet a cica. Most már az elejétől fogva bátor volt (most volt itt harmadszor), és nagyon a szívünkhöz nőtt. Nemrég ment el, de már most hiányzik. Túl nagy a rend, a tisztaság és a nyugalom :) Hiányozni fog hogy elkezdjen velem vadászósat játszani amint lekapcsolom a villanyt, hogy reggel arra keljek hogy az arcomhoz mászik, felmegy a mellkasomra, majd leül ott simogatást várva... és az az édes kis miaú. Jó azért a rágcsálása nem annyira. Az elején megfázott amúgy, sokat tüsszögött, szinte rohamszerűen és folyt az orra. Annyira sajnáltam. Az étvágy meg a kedve ugyanúgy jó volt, de nagyon kimerítette a betegség. Ekkor kezdtem éjszaka vele maradni, hogy érezze mennyire együttérzek vele. Úgy bebújt aztán a lábfejemhez, hogy észre sem vettem, pedig én aztán még arra is felkelek ha iszik :) Mindig csak azt vettem észre hogy mozog valami a lábam alatt, és leugrik. Gyönyörű kis huncut teremtés. Szegényke úgy sírt mikor elvittük, szívszorító volt :( Mondanám hogy jó lenne egy saját, de ilyenkor azért a mi életünk is felborul, nem biztos hogy az előnyére.